Bemutatkozás

Hiszem, hogy minden ember egy műalkotás, és egy elmesélésre váró történet. Küldetésem, hogy ezt a történetet  képekben bemutassam.

Szia! Egyed Enikő vagyok, de mindenki Encsinek hív.

Világéletembe a kreatív szakmák körül forogtam, így időbe telt, mire megtaláltammire megtaláltam a hozzám leginkább illőt. Bár közép iskolában még táncosnak tanultam, hamar rájöttem, hogy ez nem az én pályám. A kreatív utam a tánc világa után hosszú éveken át a divattervezés és a kreatív gondolkodás elsajátításáról szólt. Először egy évig a Modart hallgatója voltam, majd a diplomámat az Torrens University Australia Branded– Fashion Designer szakán szereztem. Azt hittem megtaláltam a hivatásom, évekig erre készültem, majdegyszercsak berobbant fotózás az életembe és egy olyan szenvedélyre és kifejezési formára találtam, ami újradefiniálta a céljaimat. A Fotó Art Fotósiskola kurzusain vettem részt, ahol olyan segítőkész és kedves oktatókkal, valamint csapattal találkozhattam, amilyennel még soha egyetlen iskolában sem. (Eredetileg, csak szerettem volna megtanulni az alap fényképező kezelést, hogy a divattervezői munkáim során ezt is hasznosíthassam.)  Így főleg nekik köszönhetően, ma már tudom, ez az én igazi terepem. Elsősorban Portré és Divat fotózással foglalkozom, valamint elkezdtem a Beautyval is egyre inkább ismerkedni.

Hogy mit szeretek a fotózásban igazán?

Imádom a teljes folyamatot: a közös tervezést, a koncepciók és moodboardok létrejöttének folyamatát, a fotózás napjának izgalmát, az inspiráló emberekkel való közös munkát, az utómunkát, ahol a képek még inkább életre kelnek és persze a pillanatot mikor a modell vagy a csapat meglátja a munkánk eredményét és együtt örülünk.

Fotózás, mint élmény.

Őszintén bevallom, én is azok közé tartozom, akik feszengenek a kamera előtt. Pontosan tudom, milyen érzés nem szeretni a rólunk készült fotókat. Éppen ezért a közös munkánk során a legfontosabb számomra egy olyan bizalmi, támogató légkör megteremtése, ahol nincs helye a feszengésnek. Legyen szó bármilyen fotózásról, a célunk közös: olyan őszinte, autentikus és erőteljes pillanatokat elkapni, amelyek után te is más szemmel és nagyobb önbizalommal nézel majd magadra, esetleg a kreatív alkotásodra amit megörökítettünk. 

Általános portrékon túl.

 Különösen nagy örömmel dolgozom együtt más alkotókkal. Legyen szó sminkesekről, divat vagy ékszer tervezőkről, táncosokról vagy zenészekről, partner leszek a víziód megvalósításában, vagy akár annak kreatív megálmodásáról, kidolgozásáról és bemutatásáról. Bár minden megbízást teljes odaadással teljesítek, a szívem igazán a kreatív, koncepció-alapú és divat fotózások felé húz, ahol a közös ötleteléstől a megvalósításig részt vehetek az alkotói folyamatokban.